{gallery}sigplus/kempo{/gallery}
hegyvidekharcosai-pp
Dzsúdósok a tatamin
{gallery}sigplus/judo{/gallery}
Edzésbe álltak a bokszolók
{gallery}sigplus/box{/gallery}
Így készült…
{gallery}sigplus/munkalatok{/gallery}
Brazil jiu-jitsu
2016. szeptemberében indítottuk el a brazil jiu-jitsu oktatását a akadémiánkon. Keddi és csütörtöki napokon, délután 3 és 4 óra között zajlanak az edzések, gyerekek részére. A foglalkozásokat Varga Levente vezeti.
Ökölvívás
A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia ökölvívó tréningjeit Nagy „Csonttörő” János irányítja. A profi világbajnok bokszoló ezúttal a Hegyvidék és környékén élőknek kíván segíteni az ökölvívás alapjainak elsajátításában. A Nemzetközi Boksztanács (IBC) nagypehelysúlyú világbajnokának munkáját Nagy-Szabó Juli segíti.
Bemutatkozik Rajcsányi Gergő
Sportolói pályafutásomat 1991-ben, 7 évesen kezdtem a judo szőnyegen, majd 1998-tól válogatott kerettagként számos világversenyen vettem részt. Többszörös országos bajnoki, junior Európa- és világbajnoki címet szereztem.
Tanulmányaimat a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium sporttagozatán kezdtem, majd a Testnevelési Egyetemen és az ELTE testnevelés-rekreáció szakán folytattam.
Válogatott kerettagságom alatt a legnagyobb magyarországi judo klubok, többek között a paksi Atomerőmű SE leigazolt sportolója voltam, ahol Magyarország egyetlen judo olimpiai bajnoka, Kovács Antal mellett szereztem tapasztalatokat.
Az utóbbi hat esztendőben kizárólag utánpótlás-neveléssel foglalkoztam, 6-12 éves gyerekeknek oktatva a judo alapjait.
Megnyitottunk!
Február elsejétől várja a sportolni vágyókat a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia. Budapest legújabb edzőtermében többek közt Nagy “Csonttörő” János profi világbajnok bokszoló is edzést tart.
Ökölvívás, kempo, karate, judo, kick-box, thai-box, kettlebell, ju-jitsu – néhány sport azok közül, amelyek helyet kapnak a Budán található Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián. A létesítmény február elsején nyitotta meg kapuit. A közel háromszáz négyzetméter alapterületű edzőközpont tágas, jól felszerelt termekkel áll a sportolni vágyók rendelkezésére. Az épület a legmodernebb légtechnikai berendezésekkel van ellátva, ráadásul a Városmajor közvetlen szomszédságában van, így a szabadtéri, például futóedzésekre is van lehetőség szinte egy helyen.