Hegyvidéki sikerek az IKF Kempo Európa-bajnokságon

Három hegyvidéki sportolóval a soraiban ért el szép eredményeket a magyar válogatott az IKF Kempo Európa-bajnokságon. A Portugáliában megrendezett háromnapos kontinensviadalról a harmadik helyért járó díjat hozta el a csapat, emellett a remek egyéni teljesítményeknek köszönhetően összesen huszonöt éremmel tértek haza a harcosok.

Négy arany- (semi és full kempo, submission, knock down) és egy bronzérmével (kata) Ódor Lili lett az Eb legeredményesebb női kempósa, a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia versenyzője megvédte a tavalyi bajnoki címét. Ugyanígy tett klubtársa, a szintén a Hegyvidéken pallérozódó Lacza Ábel és a pomázi Ditchen Dániel is, akik Bukarest után ezúttal is felállhattak a dobogó legfelső fokára, méghozzá mindketten három számban. Lacza Ábel semi és full kempóban, valamint knock down kategóriában győzött, submissionben pedig második lett. A helyezések tekintetében szinte lemásolta őt Ditchen Dániel, aki a full kempo, knock down és submisson versenyt megnyerte, míg semi kempóban a második helyen végzett.

A hegyvidéki klub hírnevét öregbítette Karácsonyi Krisztián is, aki a –65 kg submission kategóriában első, a –70 kg-ban második helyen zárta a viadalt, míg semi kempóban ezüstöt, full kempóban bronzot nyert. Rajtuk kívül Szabó Tibor Benedek (2. hely: semi kempo, knock down, 3. hely: submission), Horváth Sebestyén (3. hely: submission, full kempo) és Franyó Botond (3. hely: semi kempo –40 kg, –45 kg és submission) alkotta a sikercsapatot.

Érthetően elégedetten beszélt az eredményekről Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke, aki szerint ismét nagyszerűen teljesítettek a magyar harcosok. Ennek értékét növeli, hogy évről évre egyre erősebb és magasabb színvonalú mezőnyben állják meg a helyüket. A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia sportigazgatója külön kiemelte, hogy a csapatverseny első öt helyezettje közül a magyar volt a legkisebb létszámú, így még nagyobb fegyvertény a harmadik hely elérése.

Sem az ünneplésre, sem a pihenésre nem marad sok idő, az Európa-bajnokságon induló versenyzők közül ugyanis többen ott lesznek a szentpétervári nemzetközi bajnokságon november közepén. A hazai pontvadászat a Hegyvidék Kupával zárul decemberben.

Nemcsak kempóban, hanem ökölvívásban is jól szerepelnek a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia versenyzői. Néhány napja Árpás Laura ezüstérmes lett a junior ökölvívó országos bajnokságon. Nagy „Csonttörő” János tanítványa 46 kg-ban érte el a dobogós helyezést.

Forrás