Kempo Világkupa és emlékverseny Százhalombattán PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 26. szerda, 23:40

A XII. Juhász Ferenc Emlékverseny és Nyílt Kempo Világkupa helyszíne lesz Százhalombatta 2014. március 7. és 9. között. 

A torna versenykiírása és nevezési lapja letölthető a Magyar Kempo Szövetség hivatalos honlapjáról (www.hungariankempo.hu)

2014 vilagkupa plakat

 
Hegyvidéki aranyak a kempo up kupán PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 17. hétfő, 22:45

Halkó András

Öt érmes helyet sikerült szerezniük a hegyvidéki harcosoknak a negyedik alkalommal megrendezett szigethalmi utánpótlás versenyen, a hétvégén. A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia két szakosztályának sportolói vettek részt a tornán.

Kinőtte eddigi helyszínét az immár negyedik alkalommal megtartott Szigethalmi Kempo Utánpótlás Kupa, amely ebben az évben a felújított tököli sportcsarnokban kapott helyet. A versenyen a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia kempo és MMA szakosztályának harcosai vettek részt. Lacza Ádám Illés vezetőedző tanítványai összesen öt érmes helynek örülhettek szombaton, köztük három esetben arany medáliának.

Bővebben...
 
Önvédelmi szeminárium február 22. PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 10. hétfő, 23:50

Letölthető tájékoztató a szemináriumról PDF

 
Időpontváltozás PDF Nyomtatás E-mail
2014. január 15. szerda, 19:43

Most szombattól módosított időpontban, 14:00-tól 15:30-ig tartanak a kempo aerobic tréningek. Továbbra is szeretettel várjuk az érdeklődőket! 

 
RKSZ Kupa PDF Nyomtatás E-mail
2014. január 15. szerda, 08:22

Kedves Harcművészek, küzdősportolók, rendészeti szervekben dolgozók!

 

Szeretnénk, a figyelmetekbe ajánlani, az első Nemzetközi RKSZ Önvédelmi Kupát!

A kiírást és a verseny szabályt a mellékletben találjátok.

 

Versenykiírás

Verseny szabályzat

 
Rajzpályázat: kempo világbajnok leszek! PDF Nyomtatás E-mail
2014. január 11. szombat, 10:02

A Magyar Kempo Szövetség rajzpályázatot hirdet az áprilisban rendezendő budapesti világbajnokság apropóján. A kempo világbajnok leszek címet viselő versenyre 2014. január 6-tól lehet nevezni.

A 2014. április 24-26. között, a budapesti MOM Sport Uszoda és Sportközpontban tartandó XI. IKF Kempo Világbajnokság népszerűsítése a célja annak a rajzpályázatnak, melyet a Magyar Kempo Szövetség hívott életre. A szervezet azt szeretné, ha minél több sportkedvelő fantáziáját mozgatná meg az a gondolat, hogy milyen érzés lehet kempo világbajnoknak lenni.

Bővebben...
 
Bemutatkozik Topánka Szilárd PDF Nyomtatás E-mail
2014. január 10. péntek, 08:07

1991-ben születtem a halak jegyében Budapesten. Kiskorom óta a sport a szenvedélyem. Futballal és atlétikával kezdtem, sprinterként 12 éves koromig versenyeztem. Később úszásra váltottam, amit két évig űztem. Steven Seagal filmjei hatására kezdett vonzani a közelharc, így fél évet aikidoztam. 14 évesen ismerkedtem meg a krav magával, és ezzel el is dőlt, hogy mivel fogok foglalkozni életem hátralévő részében. Miközben évente tettem egy-egy újabb szintvizsgát, megismerkedtem a thai box-al, ahol szintén fantasztikus edzők keze alatt tanulhattam két esztendőn át. Ez keltette bennem életre a küzdő- és kontaktsportok iránti szeretetet. A következő években, s mind a mai napig látogatom a különféle tréningeket, mint például: kempo, brazil jiu jitsu, kick box, testépítés, kettlebell.

Bővebben...
 
«ElsőElőző21222324252627282930KövetkezőUtolsó»

21. oldal / 31
 

Támogassa egyesületünket adója 1%-ával!

ADÓSZÁMUNK: 18213070-1-43

1percent

Támogatóink

hegyvidek logo

 shield 2010logo

tuzestal-banner

Sportvitamin logo kicsi

alitas logo black

suelto-mama-logo

bor és más céglogo blackbeige

Nézd Te is a KempoMagazint!

fightpont magazin

Facebook híreink

Partnereink

kempo-vb-torok-2-belso 20120415204236 56

 rksz logo

cedrus logo 

 

Médiapartnereink

hegyvidektv

hegyv ujsag

kempomagazin-logo

pecsupress rgb logonak

 

Keresés az oldalon...